Teodóra

Ekkor:

Így utólag azt mondanám, hogy egész életemben érdekelt a környezetvédelem, de mégsem tettem meg érte mindent. Szelektíven gyűjtöttem a szemetet, de nem törekedtem arra, hogy kevesebb szemetet termeljek. Nem kértem az italomhoz szívószálat, de simán megvásároltam az előre csomagolt felvágottakat.

Körülbelül egy éve történt, hogy egy a műanyag szennyezéssel kapcsolatos hír kapcsán beszélgettem Édesanyámmal, és ő elmondta nekem, hogy az ő gyerekkorában náluk még nem is járt szemetes … nem is volt szemét, amit elvigyen. Édesanyám most 73 éves szóval nem volt ez olyan régen.

Megdöbbentett, hogy 50-60 év alatt mit tettünk a földdel …

Én innentől számítom a környezet tudatosabb életemet.

Azóta nem vásárolok olyan helyen, ahol csak előre csomagolt élelmiszert árusítanak. Mindig felkészülten megyek vásárolni, ahogy Édesanyámék is tették anno. Bevásárlószatyrokkal, kis textil zsákokkal a zöldségek, gyümölcsök, péksütemények számára, zárható dobozokkal a felvágottak, sajtok, húsok vásárlásához.

Mindenből annyit vásárolok csak, amennyi tényleg kell és elfogyasztunk és amit lehet, azt igyekszünk helyben beszerezni.

A zöldhulladékot komposztáljuk és felhasználjunk a kis veteményes kertünk talajának feljavításához.

A mosáshoz mosószódát és mosódiót használok, a tusfürdőt, sampont szappanra cseréltem. Csak újrahasznosított papírt használunk az irodánkban, csak amit tényleg szükséges, azt nyomtatjuk ki.

Már csak az eddig felsoroltakkal is jelentősen le tudtuk csökkenteni a szemét termelésünket, de nemrégiben ennél is tovább léptünk.

 

Mivel állat és főképp kutyabarátok vagyunk sokat törtük a fejünket, hogy milyen eledelt válasszunk számukra, amely egyrészt a biológiai igényeiknek megfelel, másrészt mind gyártása, mind a csomagolása során környezetbarát megoldásokat használnak. Sokat kellett keresgélni, de szerencsére rátaláltunk a Pet Farm Family-re, ahol azt tapasztaltuk, hogy náluk nincs megalkuvás. Kizárólag olyan eledeleket gyártanak kutyáknak és cicáknak, amelyek alapanyagait organikus, az állatokat szabadtartásban nevelő farmokról szerzik be, a felhasznált zöldségek bio minősítésűek és nem használnak sem gabonát vagy egyéb olcsó töltelékanyagot a húsevő állatainknak készülő eledelekhez. Semmilyen szintetikus anyag, színezék, ízesítő vagy akár tartósítószer nem kerül az ételekbe. Csakis újrahasznosítható vagy biológiailag lebomló csomagoló anyagokat használnak, ráadásul termékeinket 100%-ban zöld energia felhasználásával gyártják 😉

Hab a tortán, hogy náluk ugyanúgy megtaláljuk a lebomló kakizacsikat, a méreganyag mentes, biztonságos játékokat, bambuszrostból készülő etető és itató tálakat is.

Hiszem, hogy azon túl, hogy sokat kell beszélnünk azokról a riasztó adatokról, amelyek a klímaváltozás, a túlfogyasztás kapcsán egyre gyakrabban napvilágot látnak, kell, hogy megoldásokat keressünk és kínáljunk is. Kell, hogy azt érezzük, hogy bár egyenként kevesek vagyunk, de ha mindannyian lépésről lépésre csak egy kicsit változtatunk az életünkön, akkor talán még nem késő …

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..