Melinda

Ekkor:

Nem is tudom, hogy mikor kezdődött a zöld szemlélet kialakulása, de most már alapnak számít, hogy szelektíven gyűjtjük a szemetet, leadjuk az elemet, az elektromos hulladékot, energiatakarékos izzókat használunk, nem folyatjuk a vizet, lekapcsoljuk a villanyt, minimalizáljuk a vegyi tisztítószerek használatát, stb…

Igyekszem átadni ezt a hozzáállást a családomnak, barátaimnak és a kollégáimnak is. Elég sok embert sikerült már rávenni, hogy figyeljen oda ezekre a dolgokra. Megkaptam már az “Egy Földünk van Melinda” gúnynevet is, amit ugyan bántásnak szántak, de én igenis büszke vagyok rá.
Néha muszáj konfrontálódni a nemes cél érdekében, na. Jó példa erre a kollégám, aki napi 3-4 dobozos kólát ivott, majd dobta be a szemétbe egy laza mozdulattal. Kérdeztem, miért nem gyűjti szelektíven, amire azt válaszolta, hogy mert nem visszaválthatós! Elmondtam, hogy attól még a fémgyűjtő konténerbe elviheti őket, de nem igazán érdekelte a dolog. Aztán rengetegszer eljátszottuk, hogy kivettem a szemeteséből, és visszatettem az asztalára az üres dobozokat. Sokáig tartott, de ő adta fel előbb és most már neki is alap, hogy külön gyűjti őket. 😀
Norvégiában élünk, az ország nagyon zöldnek hirdeti magát, de rengeteg hiányosságot látok itt ezen a téren. A fő probléma a gazdagság, és az ebből fakadó pazarlás. “Már legalább két éve megvan ez az asztal, unom, vegyünk másikat!”. És viszi a szeméttelepre, ahol bezúzzák. Ezt a környezetterhelést látni borzasztó, mert itt is van igény a használt cuccokra. Úgyhogy a páromnak és a tágabb famíliának is sikerült bizonyítani, hogy 1. mindent el lehet adni/ajándékozni, 2. a second hand nem ciki. A szekrényben lógó sok eredeti címkés ruha a ciki. Magamnak és a családomnak is ruhacsomagokat vásárolok már évek óta. Ami nem passzol nekünk, ott átgondolom, hogy kinek a stílusa, és eljuttatom hozzá. Olcsó és környezettudatos.
Házvásárlás után is szinte kizárólag használt bútorokat vadásztunk le, és a végeredmény egyedi, szép és stílusos otthon lett. Egy kis takarítás, felújítás, gombcsere, festés vagy javítás, és máris szuper kis bútor lett a más által szemétnek ítélt darab. De ez igaz lehet a mindennapos kis dolgokra, konyhai kiegészítőkre, gépekre, játékokra, kerti cuccokra, dísztárgyakra, stb…úgyhogy erre alapozva szeretnék hamarosan egy üzletet is nyitni, ahol csakis használt dolgok cserélhetnek gazdát. Nem én fogom megváltani a világot, de hiszem, hogy ha legalább a mikrokörnyezetemnek sikerül átadni ezt a szemléletet, akkor máris sokat tettem a Földért 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..